Amerikai tengerészgyalogosok reggel
négy terepjáróval indultak járőrözni az iraki Hadita városában. Egy taxi
közeledett feléjük, s amikor emiatt megálltak, az egyik terepjáró alatt
pokolgép robbant.
A húszéves gépkocsivezető
meghalt, két társa súlyosan megsebesült. A katonák először a taxi négy
egyetemista utasát és a sofőrt lőtték agyon, mert azok ijedtükben futásnak
eredtek, ezután lövöldözni kezdtek a környékbeli házakra, sorra berúgták az
ajtókat. Az első épületben hét ember lőttek agyon, köztük két nőt és egy gyermeket.
A másodikban nyolc áldozat maradt a földön, közülük hat nő. A harmadik házban,
ahol csak nőket és gyermekeket találtak, már nem lőttek, ám a negyedikben újra
lőttek, és megöltek négy férfit.
A rajparancsnok, aki mind
a négy házba bement, jelentésében azt írta, hogy a civilekkel a robbanás
végzett. Ugyanezen a napon egy másik rajt rendeltek ki a nyomok eltüntetésére.
Ennek két tagja sokkot
kapott az átélt traumától. Egyikük a Los
Angeles Timesnak elmondta, hogy amikor a gyermek áldozatot a karjába vette,
a kislány golyótól átütött fejében "lötyögött valami", ami végül a
bakancsára ömlött. A fényképeket is a "takarítóbrigád" tagjai
készítették, egyikük e-mailben legalább egyet haza is küldött.
A hamarosan elindult első
vizsgálatok nem adtak hitelt a szemtanúknak, sőt a Time magazin első kérdésére is az volt a
válasz, hogy a riporterek "felültek a terroristák meséjének". Egy
újságíró szakos iraki egyetemista azonban videó-felvételeket készített a
halottakról, és a későbbi nyomozás során a "takarítóbrigád" fényképei
is előkerültek. Ekkor a vizsgálat már két szálon indult, egyrészt a
gyilkosságokra, másrészt az események eltitkolására próbáltak fényt deríteni.
A század és a zászlóalj
parancsnokát leváltották, feltehetően ők is azok között voltak, akik
eltussolták az incidenst.
Időközben folytatódik a
Szaddam Huszein elleni per, amelyben a vád az, hogy 1982-ben egy Dudzsail nevű
falúban végrehajtott merényletet követően állítólag 148 helyi embert halálra
ítéltek és kivégeztek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése