2016. február 27., szombat

2016. február 27., szombat

Miután az orosz diplomácia – komoly katonai és politikai eredményeket elérve a helyszínen – egy hete gyakorlatilag kész tényként kezelte, péntek este hivatalossá vált a megállapodás: éjféltől ideiglenes tűzszünet lép érvényben a szíriai kormány és 97 (!) szíriai fegyveres csoport között. (Az amerikai külügyminisztérium még előző napon is hivatalosan jelezte kétségeit a fegyvernyugvással kapcsolatban és első alkalommal beszélt nyilvánosan egy B-tervéről, amely Szíria valamilyen megosztását irányozná elő.)

Moszkva éjfélkor leállított minden légicsapást és támadást a fegyveres csoportok ellen. Így tesznek az amerikaiak is. A fegyvernyugvás viszont egyértelműen nem vonatkozik az Iszlám Állam és az Al-Kaida vonatkozásában.
A szörnyű szíriai konfliktus immár majdnem annyi ideig tart, mint a 2. Világháború, és a legtöbb szíriai város képe Drezdáéval vetekszik.



* * *

2016. február 19., péntek

2016. február 19., péntek

Erdogan török elnök, aki az utóbbi napokban egyre intenzívebb bombázásokat hajtott végre Szíriában, pénteken már telefonon személyesen próbálta rávenni Obama elnököt a Kurd Népvédelmi Erőknek (YPG) nyújtott amerikai politikai és katonai támogatás megszakítására, de ebben az USA álláspontja minden eddiginél határozottabb visszautasítás volt. Ez azért is érthető, mert az elmúlt időszakban éppen a kurdok értek el jelentős eredményeket az Iszlám Állam ellen mind Szíriában, mind Irakban.
Több elemző már úgy véli, hogy Erdogan bonyolult és nagyra törő játszmáival most Szíria helyzetébe hozhatja országát.




* * *

2016. február 17., szerda

2016. február 17., szerda

A mai és a Neander-völgyi ember keveredését a tudósok eddig 50-60 ezer évvel ezelőttre tették, most azonban egy nemzetközi kutatócsoport egy Szibériában talált százezer éves Neander-völgyi csontmaradványból kinyert genomban legalább egyszázaléknyi modern emberi géneket talált.
Az eddig tudásunk szerint a modern ember 60 ezer évnél nem korábban vándorolt ki Afrikából, a Neander-völgyiek nyomát viszont fajunk minden, Afrikán kívül megtalált ősi maradványában megtalálták, az ottani leletek azonban nem tartalmaztak ilyen nyomot. A mostani felfedezés tehát azt sugallja, hogy az értelmes ember a korábban hittnél jóval előbb elhagyta Afrikát.
Ezt egyéb felfedezések is alátámasztják már. 2015-ben Dél-Kínában talált modern emberi maradványt 80-120 ezer évesre becsült, 2014-ben pedig a szaúdi sivatagban is találtak több mint százezer éves modern emberi leleteket.




* * *

2016. február 13., szombat

2016. február 13., szombat

Három nap alatt a Marsra? A NASA javában készül az első marsi expedícióra, amely a jelenlegi forgatókönyvek szerint öt hónapig tartana. Érthető, hogy hatalmas érdeklődést és izgalmat váltott ki egy új javaslat, amely szerint ezt az utat akár három nap alatt meg lehetne tenni. Az új elképzelés szintén NASA-kutatóktól ered, akik óriás vitorlákkal és lézerrel gondolják felgyorsítani az űrhajót. A fotonikus meghajtásnak nevezett megoldás a fény hajtóerejét használná fel, de nem a Nap sugárzását, hanem hatalmas, Földről indított lézersugárét. A kutatók szerint már minden technológia rendelkezésre áll egy ilyen rendszer összehozására, és dolgoznak is ezen. A fotonikus hajtás óriási előnye az is, hogy az elérhető sebességnek gyakorlatilag nincs felső határa (elméletileg ez maga a fénysebesség),  persze nagy kérdés, hogy az ember milyen sebességet bír el.




* * *

2016. február 12., péntek

2016. február 12., péntek

Kirill orosz ortodox és Ferenc pápa a havannai repülőtéren találkozik egymással (Kirill Kubát, Paraguayt és Brazíliát érintő, latin-amerikai körutat kezdett, Ferenc pedig úton Mexikóba állt meg a kubai fővárosban). Az egyöntetű értékelések szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket a már előzetesen történelminek minősített, bő kétórás tárgyalás: Raúl Castro kubai elnök jelenlétében terjedelmes, mintegy tízoldalas közös nyilatkozatot is aláírtak, amely egyebek közt a közel-keleti keresztények megvédelmezésére szólítja fel a nemzetközi közösséget, és a terrorizmus felszámolására irányuló összefogást sürget, de együttérzést fejez ki más egyházaknak a polgárháború, a káosz és a terrorizmus által sújtott hívei iránt is. A legfontosabb mindenképpen az, hogy a kereszténység két fő tábora ezeréves szembenállás után kezet nyújt egymásnak.




* * *

2016. február 8., hétfő

2016. február 8., hétfő

50 millió fokos plazmát hoztak létre egy kínai kísérleti erőműben, amely a hosszú évtizedek óta világszerte álmodott magfúziós erőmű prototípusa. A hihetetlenül magas, a Nap belsejében uralkodónál háromszor magasabb hőmérséklet elérése hatalmas tudományos eredmény, de az igazi áttörése ennek az állapotnak az „üzemi méretű” fenntartása. Hasonló magas hőmérsékletet a németországi Max Planck Intézetben is elértek néhány napja, de azt csak egy ezredmásodpercig tudták fenntartani, míg a kínai tudósok a plazmát másfél percig tudták megőrizni a biztonságos mágnes csapdában.




* * *

2016. február 2., kedd

2016. február 2., kedd

Történelmi csúcsra szárnyal a Google, vagyis hivatalosan a nem régen létrejött anyavállalata, az Alphabet árfolyama, ezzel pedig piaci kapitalizáció alapján a világ legnagyobb cége lett, letaszítva a trónról az ott hosszú ideig jeleskedő Apple-t. Sokan szerint ezzel még nincs vége a páratlan sikernek, merészebbek 1000 milliárdos tőkeértéket is vizionálnak.




* * *