2016. szeptember 30., péntek

2016. szeptember 30., péntek

Sikeresen kipróbálták a Szecsuan tartománybeli Csengdo városában Kína első – saját fejlesztésű – függő metróját.
A pandára emlékeztető, akkumulátorból hajtott kocsik 120 ember szállítására alkalmasak, 60 km/óra sebességgel. Az első kísérleti szakasz csak 300 méteres, de az új technológiának nagy jövője van, mert akár 10-szer olcsóbb, mint egy földalatti metró, gazdaságos üzemeltetésű, környezetbarát és szép élményt is nyújt az utazóknak.



* * *

2016. szeptember 22., csütörtök

2016. szeptember 22., csütörtök

Észak-Karolina kormányzója szükségállapotot hirdet ki Charlotte városában, miután két napig tartottak már a heves összetűzések tüntetők és a biztonsági erők között.
A kedd éjjeli és szerda hajnali zavargások 16 sérült rendőrt és 12 sebesült civilt hagytak maguk után. A helyzet egy 43 éves fekete férfi, Keith Lamont Scott lelövése után fajultak eddig. A hatóságok egy lakótelepen akarták előállítani, Scottot, amikor az ő verziójuk szerint a férfi egy fegyverrel a kezében kiszállt az autójából, és mivel úgy ítélték meg, hogy „azonnali, közvetlen fenyegetést" jelent rájuk, tüzet nyitottak. Azt Kerr Putney városi rendőrfőnök nem tudta megmondani, hogy Scott a rendőrök felé irányította-e a fegyvere csövét, de hangsúlyozta, hogy a halálos lövést leadó rendőr is fekete. Az áldozat családja viszont azt állítja, a férfinál nem volt fegyver, csak egy könyv, és azt csinálta, amit minden délután: várta, hogy fia leszálljon az iskolabuszról.


Szeptember 22. A napok enciklopédiájában


* * *

2016. szeptember 2., péntek

2016. szeptember 2.

A történelem bizonyára legnagyobb sztrájkja zajlik Indiában,  150 millió dolgozó részvételével.
A sztrájkot a Modi kormány gazdaságpolitikai, munkajogi és privatizációs tervei váltották ki. A nép nyomás hatására a kormány ezeket visszavonta.



* * *

2016. augusztus 24., szerda

2016. augusztus 24., szerda

Hajnalban erős földrengés rázza meg Közép-Olaszországot.  A 6,2-es erősségű rengés Lazio és Umbria régió határán pattant, de Rómában is megérzik.
Az áldozatok száma fokozatosan emelkedik a nap folyamán. Matteo Renzi miniszterelnök este bejelenti, hogy a földrengés következtében Közép-Olaszországban 120-an haltak meg, 368-an megsebesültek, több százan pedig eltűntek.


Augusztus24. A napok enciklopédiájában


* * *

2016. július 26., kedd

2016. július 26., kedd

Két terrorista túszul ejti Saint-Etienne-du-Rouvray, egy kis francia város katolikus templomában tartózkodó néhány hívőt, zömében apácát, és elvágja az éppen misét tartó 86 éves pap, Jacques Hamel torkát.

Az egyik kimenekülő apáca riasztja a rendőrséget, így a terrorelhárítók hamarosan körbeveszik a templomot. Meg sem próbálják élve elfogni a gyilkosokat, hanem olyan golyózáport zúdítanak rájuk, hogy később az azonosítások csak DNS vizsgálat alapján lehetséges. Az egyik terrorista lábán rendőrségi nyomkövető volt.
Erre a tragédiára akkor kerül sor, amikor már több, mint féléve rendkívüli állapot van Franciaországban.



* * *

2016. július 7., csütörtök

2016. július 7., csütörtök

Dallasban öt rendőrt lőtt le, többeket megsebesített lesből Micah Xavier Johnson, az afganisztáni háború egyik veteránja megtorlásul, hogy a közelmúltban a louisianai Baton Rouge-ban és a minnesotai St. Paulban is egy-egy ártatlan feketeét lőttek le fehér rendőrök.  A két gyilkosságok után több amerikai városban is tüntetéseket tartottak. Johnson éppen a dallasi demonstráción lőtt lesből a szolgálatban lévő rendőrökre. A hatalmas zűrzavart okozó tragédiának a rendőrség úgy vetett véget, hogy először a történelemben egy öngyilkos robot segítségével közelítette meg és robbantotta fel az orvlövészt.




* * *

2016. június 23., csütörtök